Kategóriák

A Menedzser Akadémia alapítói olyan gazdasági szakemberek, akik naponta szembesülnek a tudásmegosztás szükségességével. Egyúttal azzal is, hogy a szakmai információ valódi haszna annak alkalmazhatóságában rejlik.
Szinte közhely, hogy a konferenciák, szemináriumok, előadások és szakmai napok annyit érnek, amennyit a résztvevők az ott elhangzottakból „aprópénzre” tudnak váltani. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az állandóan változó elvárásoknak a legnagyobb rugalmassággal feleljünk meg. Igaz ez a versenyszféra, és a közszféra valamennyi területén. Hitvallásunk, hogy egy szakember, vállalkozás, vagy bármilyen szervezet igazai versenyelőnye konkurenseivel szemben a folyamatos tanulás képessége. Mi ezért, és ennek szellemében dolgozunk.

Alapítóinknak a hazai és a nemzetközi képzésben, szakkönyvkiadásban, és gazdasági tanácsadásban szerzett tapasztalata garantálja, hogy ezeknek az igényeknek meg is tudjunk felelni.

Hogyan működik a Menedzser Akadémia?

Összegyűjtjük egy-egy szakterület legkiválóbb szakértőit, akik nem csupán kiemelkedő elméleti tudással bírnak, de képesek a gyakorlati ismeretek átadására is. Partneri kapcsolatot alakítunk ki a hazai vállalkozásokkal, valamint az önkormányzati és állami szereplőkkel, közintézményekkel: nálunk nem kérdéses, hogy a közalkalmazottak és köztisztviselők szakmai információs igénye éppolyan jelentős, mint a piaci szereplőké.

Folyamatosan figyeljük a gazdasági és társadalmi változásokat, aktuális és gyors információt szolgáltatunk a változó jogszabályi környezetről, amelyben partnereink dolgoznak. Mérlegeljük, hogy egy adott szakterületen felmerülő speciális kérdéseket tréning, workshop, nagyobb szabású konferencia vagy éppen egy kellemes hangulatú üzleti ebéd keretében érdemes megvitatni.

Szakmai műhelyünkben tanulmányokat, elemzéseket készítünk, amelyek kiegészítik az eseményeinken elhangzottakat.

H i r d e t é s
 
Honlap optimalizálás eredménycentrikus díjazással
Kérjen árajánlatot e-mailben: haloszem@haloszem.hu
Vagy hívjon most! Tel.: +36 30 870 85 43

 

Hasonló bejegyzések:

  1. Harcművészet Akadémia Harcművészet Akadémia – keleti harcművészeti tréningek, több különböző irányzat oktatása. A harcművészet szó alatt inkább azokat az ágakat értjük, amelyek mögött egy spirituális rendszer is...
  2. Mérlegképes Könyvelő Tanfolyam Mérlegképes könyvelő tanfolyam Budapesten. A Menedzser Praxis Szakkiadó és Gazdasági Tanácsadó Kft. 2005-ben alakult. Számos kiadványt, szakmai segítséget állított eddig össze a gazdaság minden területén....
  3. Önvédelem Akadémia Az Önvédelem alatt általában egyfajta fizikai cselekményt szoktunk érteni, amely képes arra, hogy az irányunkba (akár több irányból) indított támadást sikeresen (és lehetőleg bármiféle sérülést...
  4. Redőny Történetünk az 1867-es kiegyezést követő években kezdődik. Akkor, amikor Magyarország néhány évtized alatt a tudományos kutatás és az ipari gazdasági fejlődés tekintetében a világ példaképévé...
  5. Flexium ERP – Az integrált vállalatirányítási rendszer A Flexium jelenleg a hazai piacon elérhető egyik legmodernebb ERP rendszer. Rendkívül gyors műveleti sebességű, hatalmas bizonylatszám kezelésre képes, végletekig rugalmas és testre szabható. Valóban...
  6. Helix Software – ügyviteli szoftverek Dobozos ügyviteli szoftverek forgalmazása olyan hazai kis- és középvállalkozások részére, akik már tudják, hogy szoftvert váltogatni költségesebb, mint megvenni a legjobbat, és azt sok-sok éven...
  7. Függöny a Rovitex-től A Rovitex Hungária Kft. több évtizedes múltra tekint vissza a függöny gyártás területén. Az eltelt több, mint másfél évtized alatt folyamatosan bővítette készletállományát a cég...
  8. Smink-tetoválás Számos hasznos információ mindazoknak akik tervezik és nem utolsósorban azoknak akik már döntöttek a sminktetoválás mellett. Megfelelő szakmai felkészültség, magas szintű információnyújtás várja az ügyfeleket....
  9. Poster Press nyomda A Poster Press Kft. 2000-es megalakulása óta dinamikusan fejlődő nyomdaként működik. Sokoldalúságának és rugalmasságának köszönhetően mára jelentős piaci részesedést tudhat magáénak. Munkáink kiváló minőségűek, termékeink...
  10. Új Széchenyi Terv Minden egy helyen az Új Széchenyi Tervvel kapcsolatban. Oldalunkon friss politikai és gazdasági híreket, aktuális és tervezési szakaszban lévő pályázatokat és egyéb az Új Széchenyi...

Nincs hozzászólási lehetőség!

Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes