Monster High játékok boltja

  • Post author:
  • Post category:Ajándék

Sok internetes őrület volt már, gondoljunk csak az ózdi vámpírra vagy Fogarasi Árpádra no meg Szalacsira esetleg a neten táncoló nagyikra. Tulajdonképpen a Monster High is valami ilyesminek indult, azaz az Interneten terjedt el, de valójában ez egy mesefilm, azaz mesefilm sorozat, ahol a szereplők egykori rémes elődökről például Frankeinsteinről vagy Drakula Grófból merítették megszületésüket. Persze egészen más formában hiszen az egykori rémek ebben a mesefilmben teljesen ártatlanok, szerethetők sőt ami ennél is sokkal fontosabb igencsak viccesek. Ennek köszönheti: Draculalaura és Frenki a népszerűségüket, mind gyermekek, mind az apukák anyukák netán a nagyik és a nagypapik körében. Szóval a sorozat először talán a YouTubeon lett népszerű mára a mesehősök igazi hírességekké, “celebekké” váltak. Sőt már van olyan bolt, ahol a Monster High babák és figurák vagy a sorozattal kapcsolatos kiegészítők megvásárolhatók. Jó ötlet ez olyan esetben amikor a filmkészítő és a brand tulajdonosa nem a DVD és a mozijegyek eladásából kívánja finanszírozni teljes egészében az amúgy remekre sikerült művét. Hiszen az internet korszakát éljük, amikor egy digitális jel, kép, mozgókép olyan könnyen vándorol egyik gépről a másikra, mint ahogy a pillangó repül az égen. Egy szóval mi is ajánlunk neked egy webáruházat ahol meg tudod vásárolni a Monster High figurákat és játékokat.