Kategóriák

A(z) ‘Életmód, egészség’ kategória linkjei

A baba életében vannak nagyon fontos mozgásfejlődési szakaszok. Ennek egyik lényeges eleme, a hasra fordulás, majd a hason fekvés. Hason lenni viszont sok baba nem szeret.  Nehezen tartják még a fejüket, így nem látják a környezetüket, a kezükkel nem tudnak szabadon játszani. Mindezek megoldására fejlesztették ki a Pocifix hasaló babapárnát, mely segíti a babát a mozgásfejlődés kezdetén. Az ék alakú, speciális párna kényelmessé teszi a baba számára hason való játékot, így könnyebben megszokja ezt az új testhelyzetet és szívesebben fog így tartózkodni, miközben az izmai is fejlődnek: http://www.kismama-babaparna.hu/hasalos-babaparna

Egyre több férfi szenved merevedési zavar miatt, részben a túlhajszolt életstílus, részben pedig az egészségtelen életkörülmények miatt. A tünetet mondhatjuk lassan akár népbetegségnek is, hiszen egy amerikai tanulmány szerint a 40 és 70 között férfiak 52%-ánál jelentkeznek a panaszok. Mind a betegség megközelítése, mind pedig gyógyításának megközelítése sokat változott az elmúlt időszakban. Tudd meg milyen okok miatt alakulhat ki a probléma, mikor van valóban gond, illetve milyen lehetséges módok vannak a kezelésre!

A Fotona a világ egyik legnagyobb orvosi-, kommunikációs-, katonai-védelmi- és iparilézer-gyára, az egyetlen, ami maga gyártja alkatrészeit. A Fotona lézerek legmagasabb minőségi követelményeknek is megfelelnek, az ezekkel kezelt elváltozások az esetek többségében teljesen megszüntethetők.  A kezelések túlnyomó többsége fájdalommentes valamint betegeink a hagyományos kezelésekhez képest rövidebb gyógyulási idővel számolhatnak.
Lézereink többféle bőrgyógyászati és esztétikai beavatkozásra is alkalmas.
Különböző lézerforrással működő gépeket forgalmazunk: dióda, Erbium- és Neodínum:YAG, Q-kapcsolt és KTP lézereket.
Keressen minket bizalommal!

A szépség megőrzésére ma már számtalan lehetőségünk van. A kozmetikai ipar végtelen kínálatából kiválaszthatjuk azokat a szépségápolási termékeket, melyek számunkra a legmegfelelőbbek. Aki a természetre esküszik, a bőrápolást és hajápolást gyógynövény alapú készítményekkel, akár házilag elkészített pakolásokkal is egyszerűen megoldhatja. A lábápolás általában a nyári időszakban kap nagyobb hangsúlyt a szépségápolásban, amikor lekerülnek a zárt cipők és mindenki szeretné, ha lábát nem kellene rejtegetnie, de érdemes egész évben odafigyelni erre. A bőrvédelem fontosságát ma már egészségügyi szempontból is hangsúlyozzák. Télen sem szabad elfeledkeznünk a napsugarak káros hatásairól.

Napjainkban nők és férfiak egyaránt nagy hangsúlyt fektetnek a sima, szőrtelen testfelületekre, mely azonban mindennapos problémát jelenthet. Erre kínál megoldást az ún. szálankénti elektromos epilálás, mely segít, hogy végleg megszabaduljunk a nem kívánt szőrszálaktól. Ha fájdalommentesebben szeretnénk mindezt elérni, akkor válasszuk az IPL szőrtelenítést, amely rövid idő alatt segít hosszú időre simára varázsolni a bőrt. http://szortelenits.hu/

A Nők egyénileg és összefogva is képesek jobbá tenni a világot! HősNők.hu oldalt, azért hoztam létre, hogy segítsek azoknak a Nőknek akik többre vágynak, akiknek vannak céljaik.
A HősNők oldalon személyiségfejlődésről, gondolkodásmód váltásról van szó! Praktikus, gyakorlati tanácsokat adunk vállalkozó szellemű Nőknek időgazdálkodás célkitűzés és még sok más témakörben.
Ha néha egyedül érzed magad, és szívesen tartoznál egy támogató közösségbe, akkor csatlakoz Te is a HősNők olvasói csapatához. Garantáltan jó irányba változik életed. Több lesz az önbizalmad, ezáltal jobban érzed majd magad.

A modern technikának köszönhetően a hajbeültetés gyorsan és fájdalommentesen történik.
Nem véletlenül veszik igénybe hajgyógyászatunkat neves művészek, illetve adják hozzá nevüket mesterfodrászok, hiszen nálunk kényelmes körülmények között, diszkréten kerül sor a beavatkozásra.
A hajbeültetés pár nap alatt lezajlik, mivel naponta 4000nél több hajszál kerül a fejre, az eredmény pedig, a tökéletes frizurá pedig szintén gyorsan, néhány hónap alatt megerősödve lesz látható.

A legnagyobb magyar nyelvű Recept gyűjtemény! Receptek a világ minden tájáról. Egzotikus vagy épp gyorsan elkészíthető ételek receptjei.

A szépség az a csodálatos Isten adta jelenség, amely voltaképpen minden nőben benne van. A férfi társadalom nagy része vizuális míg mi nők inkább a fizikai kontaktust imádjuk és azt az érzelmi hátteret, amely biztonságot és megbecsülést nyújt nekünk. Van is erre egy jó szlogen: “Szerezd meg a pasidat a külsőddel és tartsd meg egy életre a belsőddel.” Maga a szépség és az ehhez kapcsolódó szépségápolás több folyamat együttes komplexuma.

Te is szeretnéd ha szépséged egyszerűen kisugározna és mint ahogy a Hold udvara körberagyogja a Holdat úgy a szépséged Téged is körberagyogjon? Nem feltétlenül feltűnősködős megoldásokra gondolok, inkább olyan sminkelési és egyéb szépségápolási technikákra amelyek segítségével diszkréten elérheted a fentiekben leírt hatást. Blogomon rendszeresen foglalkozok egészség, életmód és szépségápolási témákkal, így ha ezek Téged is érdekelnek várlak szeretettel az én kicsi virtuális birodalmamban.

A szépségápolási termékek világába főként az Avon Cosmetics szemüvegén keresztül foglak bevezetni hiszen ez az egyik leghitelesebb szépségipari cég és eme cég termékeiről betudok neked számolni, vetítésektől mentesen. Budapesten és Piliscsabán személyesen is bármikor tudsz találkozni velem ha szeretnél technikai tippeket kapni tőlem, hogy mikor és milyen termékeket használj szépséged kiemelésére. Esetleg ha soraimmal megfertőztelek és úgy érzed Te is szívesen felépítenél magadnak egy nagyszerű karrier lehetőséget, szépségápolási hobbiddal akkor nincs más tennivalód mint kitölteni a blogomon található jelentkezési űrlapot.

A Széptest klinika teljeskörű arc és alakformáló plasztikai műtétekkel foglalkozik sikeresen évek óta.
Kezeléseink között szerepel a ráncfeltöltés, ránc kezelés, fül és orr plasztika, szemhéjplasztika, illetve ajakfeltöltés. Különböző technológiákat használva érjük el ügyfeleink elégedettségét. Így például az elsők között használjuk a Macrolan gélt.
Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes